Műsoron az Oscar-díjas Alelnök
A film Dick Cheney, George W. Bush alelnökének élettörténetét mutatja be. Azt a kérdést feszegeti, hogy lesz valakiből az Egyesült Államok állítólag legnagyobb hatalmú alelnöke, és ennek milyen hatása volt a világ alakulására.
Az utóbbi évek az önéletrajzi filmek töretlen sikerét hozták el – sorra jönnek a drámaibbnál drámaibb történeteket bemutató, “valós” eseményeken alapuló alkotások. Bár nagyon különböző történeteket dolgoznak fel, ezek a filmek is meglepően sablonosak tudnak lenni. Vagy felemelő történetek emberi kitörésekről, vagy szívszorító történetek nagy katasztrófákról. Ugyan a filmeknek jót tesznek ezek a drámai sablonok a feszültség és az érdeklődés fenntartása szempontjából, adódik a kérdés, hogy lehetnek-e emberi történetek ennyire feketék és fehérek.
Ezen a sablonos történetmesélésen próbál változtatni az Alelnök, és bár a film egyértelműen állást foglal, azt soha nem felejti el megemlíteni, hogy nem látnak bele Dick Cheney fejébe, és az éremnek lehet egy másik oldala is.
A történet röviden Dick Cheney, George W. Bush alelnökének történetét mutatja be a 60-as évektől egészen napjainkig. Azt a történetet, hogy hogy lesz egy, a készítők által 60-as évekbeli suttyóként bemutatott emberből az az ember, aki a 2000-es évek elején felelős volt az iraki háború kirobbantásáért, és mindez hogyan kapcsolódik a jelenünkhöz. Ahogy az gyanítható, a film élvezetéhez sokat hozzátesz az amerikai politika ismerete. A film ugyanis sok időt tölt a Fehér Ház falai között, az elnöki és kongresszusi döntéshozás működésének és annak hatásainak ismertetésével, ami élvezetesebb úgy, ha a nézőnek vannak alapvető ismeretei a témáról, bár anélkül is élvezhető.
Az Alelnök ennek megfelelően igyekszik bemutatni a washingtoni politikai játszmákat Dick Cheney politikai előretörésén át, miközben gyakornokból különböző posztokon át eljut az alelnökségig. Közben mindvégig azt mutatja, hogy a politikai elitet csak a hatalom megszerzése és megtartása érdekli, és ennek érdekében olyan döntéseket is hajlandók meghozni, amik százezrek életét változtathatják meg örökre – csak a nagyobb hatalom reményében. A film legerősebb képsorai azok, amik erre a párhuzamra fókuszálnak – a Fehér Ház kényelmes irodáiban, hatalmi előnyszerzésért, súlytalannak érzett döntéseinek és a valóságbeli, igenis súlyos hatásainak párhuzamára. Azt, hogy mennyire hasonlít ez a munka sok más irodai munkára, mégis mennyire drasztikus hatásai vannak egy-egy döntésnek. Természetesen az már más kérdés, hogy a filmnek ebben mennyire van igaza – a film készítőinek nem volt bejárása az Ovális Irodába, úgyhogy mindez csupán feltételezés a részükről.
Ezt a tényt valamivel jobban kiemelik Dick Cheney személyes életének bemutatásakor. Rengeteg önéletrajzi filmnek róható fel, hogy olyan önéletrajzi történetet ábrázol igaz történetként, ami tele van tűzdelve drámai, privát pillanatokkal, a hős fejében lejátszódó gondolatokkal. Mivel feltételezhetjük, hogy a rendező egyik esetben sem rendelkezett természetfeletti képességekkel és gondolatolvasási ismeretekkel, így bemutatni egy létező személyt aggályos lehet – magán a személyen kívül ugyanis senki nem látta a gondolatait. Ezt a problémát az Alelnök is bemutatja, szerencsére egy adag humorral, ami több hitelességet is kölcsönöz a filmnek – nem tesz egy pillanatig sem úgy, mintha pontosan ismerné Dick Cheney-t. Ez a humor a film további részeiben is tetten érhető, és élvezetesebbé tud tenni egy egyébként sok esetben száraz témát.
Az Alelnök további politikai érdekességeket is tartogat, így a republikánusok és a demokraták hatalmi harca is helyet kap a több mint kétórás vetítési időben, amit külön érdekessé tesznek a Cheney magánéletében bekövetkező változások, amik megnehezítik a politikai nézeteiért egyértelmű kiállását, és gyökeresen felforgatják a terveit. Egyben egy olyan választás elé is állítják Cheney-t amiben a film bemutatja az emberi oldalát is, azt, hogy nem csak a hatalom vezérli.
Bár a készítők azért állást foglalnak amellett, hogy tetteinek tömérdek negatív kihatása lett, de meg is védik valamennyire Cheney-t – ezek a hatások ugyanis nem mindig előre kalkulálhatók. Valamint, és ez tekinthető a film egyik nagy erélyének, a végén ismerteti a másik oldal álláspontját is – segít megérteni, hogy tűnhetett egy súlyos háborút kiváltó döntés racionálisnak. Ennek ellenére azért összességében mégis abba az irányba húzza a nézőt, hogy Cheney nem volt jó ember.
Érdekes továbbá a filmnek a jelenkorral vont párhuzama, de szerencsére ezt nem erőlteti túl. Így is tartalmaz egy adag összeesküvés-elmélet érzést azzal kapcsolatban, hogy Cheney alelnökként tulajdonképpen bábként mozgatta Busht, és ennek milyen dominóhatása van a jelenre, de legalább a jelennél próbálja kerülni a nagyobb összeesküvés-elméleteket. Ez nem teljesen sikerül, és valószínűleg a valós hatásoknál így is nagyobb jelentőséget tulajdonít Cheney tetteinek.
Ezenkívül a film még jó pár utalást tesz az utóbbi évek amerikai politikájára, Trump elnökségére. Ebben a készítők már egyértelműen állást foglalnak a demokraták mellett, ami a mostani megosztott politikai rendszerben nem csak rizikós döntés, hanem így a teljes republikánus ideológiának tulajdonított problémakört is részben Cheney-nek tulajdonítják vagy róják fel, ami sajnos sokat ront az egyébként érdekesen bemutatott karakteren. Ez viszont nem kifejezetten az európai, sokkal inkább az amerikai nézőket érintheti.
Összegzésként az Alelnök nagyon élvezetes lehet azoknak, akik követik az amerikai politikát, nem vetnek el minimális mennyiségű összeesküvés-elméletet, és már belefáradtak a tradicionális önéletrajzi filmekbe. Bár a film nem akar túl egyértelműen ítélkezni az információk hiányában, nem is fél elmondani a véleményét a nézőnek. Akit viszont nem hoz lázba a politika, annak valószínűleg nem ez lesz az év legizgalmasabb moziélménye.
További hírekért és kritikákért megtaláltok minket a Facebookon, és az Instagramon is. Közösségi csoportunkban pedig moderált formában kibeszéljük mindent amit láttunk és látni fogunk.
Pintér Tamás
