Beront a mocsár a babaházba

2018. július 17. 18:10 - DerecskeiZo

Éles tárgyak pilotkritika

Az Éles tárgyak HBO sorozatot így két rész alapján erősen a kettősség jellemzi. Ugyan sokat mer fogni, ez dicséretére kell mondanom, de csak parányi morzsa látszik abból a húsos tenyeréből, amit sejtet önmagából. Mert amit eddig láttam, az egyfajta mocsáron álló rózsaszín babaház. Díszes porcelánkészletek meg habos ruhákról álmodó édesanyák jellemzik, és a történet, ami néha fut egy laza kört a depresszív levegőjű felszínen, aztán jó pár lépést alábukik Wind Gap kisváros pöcegödrébe. Ami viszont továbbra is érdekel, hogy mi látszik majd a középmezőben. 

elesfo.jpg

Camille szerepe

Camille Preaker(Amy Adams) egy komoly mentális zavarral küzdő újságíró, aki már fiatalon az alkohol, és valamiféle múltbéli trauma jelenbéli áldozata. A nagyvárosi St Louisban egy neves lapnál dolgozik és masszívan kapaszkodik felfelé a dagonyából, mikor főnöke megbízza egy hozzá illő feladattal. Két kislány eltűnt egy kisvárosban, miért ne pont Wind Gapban, és ugyan nem egy pulitzer várományos sztori, mégis erről kellene egy tényfeltáró anyagot készíteni. Camille kapaszkodási folyamata valószínűleg állandó visszatérő motívum lesz a történetnek, de többet rejtenek egy kislány körül forgó visszaemlékezései, amik miatt azt fogjuk érezni, hogy abban a városban valami nagyon nincsen rendben. És ami Camille személyiségét illeti. Nos a karakterén érződik, hogy sokat dolgoztak rajta, mert bizony hatásos. A  rendezetlenül bomló vörös haj, ami pont annyira béna mint az a kinyúlt felső és kopottas farmer, az ilyen lányról messziről sugárzik hogy vannak rendezetlen ügyei önmagával. És ehhez jön hozzá hogy fülesén keresztül szivárognak búskomor, indy és popvilággal kevert pánkzenéi, és ha már végképp elege lesz a világból, önkezével segít testisége erotikusnak cseppet sem mondható megnyilvánulásainak. Van benne viszont tűz és erő, semmi kétség.

eles1.jpg

Camille nem ragaszkodik túlságosan a túltolt klisékhez illetve reménytelennek látszó monológokhoz, viszont a jól vágott jelenetei, a gondolatai körül fonódó visszaemlékezések kellő alapot nyújtanak hozzá, hogy meggyőző és érdekes tudjon maradni. Kezdetben vehető a dolog ígéretes próbálkozásnak, és ahogy megérkezik Wind Gapba felszántani a várost maga körül, hangulatában nézve az is elég látványosra sikeredett.

eles2.jpg

Az Éles tárgyak az említett kettős történetszálra koncentrál, és lassan hozza felszínre a megbújó részleteket, amik együttesen remélhetőleg egy jó kis szériát fognak eredményezni. Az egyik kislány holtestének előkerülése, Camille szülőháza, valamint édesanyja viselkedése csak tovább emeli a sorozat olykor fullasztó depresszív hangulatát, a dolog pozitív értelmében. Az egyik fronton egy látszólag szép és rendezett ház várja haza Camillet, ugyanakkor a rózsaszín felső középosztályhoz sorolható világkép meglehetősen süppedős, ahogy az egész város olyan sorstalan és kiábrándító, ahol valóban születnek meghökkentő események, ha kell misztikus gyerekgyilkosságok.

lese3.jpg

Összegzés

Az biztos, hogy Amy Adams egy jó színésznő. Az általa alakított karakter a két rész alapján pontosan annyira kiismerhetetlen, mint amennyire veszettül vonzó, és ha nem lenne elég az említett drámai hangulat ami árad a sorozatból, akkor még említést érdemel az egyik kislány édesapja,valamint a nyomozással megbízott Willis és Vickery, akikben szintén van hosszútávú potenciál. A részletekbe nem fogok belemenni, de annyi előzetesen elmondható róla, hogy sokat várok a folytatástól, bízom benne még emelni is tudja az eddig látottakat.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://musoron.blog.hu/api/trackback/id/tr2614107197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása