Eltemetett videótékán cseperedő fullos szolgáltatás

2017. július 01. 17:17 - DerecskeiZo

Avagy ki lett a győztes a tartalmak fogyasztásában?

Mint egy posztapokaliptikus film főcím aláfestésében - nem tudjuk ki mérte az első csapást. A piros sarokban foglalt helyet az évek óta domináns torrent, a maga bűnösen vonzó, de másolgatással és macerás visszatöltögetéssel járó procedúrájával. A kék sarokban két részvevő, a nálunk sokáig kuriózumnak számító stream alapú videótár, és a szolgáltatók által biztosított úgynevezett online videótéka, a maga borzalmasan drága, de premierfilmekkel kecsegtető változatával. Az előnyök és hátrányok ismertetése előtt érdemes megemlíteni, hogy miközben ez a csata évek óta lázban tartotta a tartalomra egyre éhesebb nézőközönséget, egy negyedik résztvevő, a fizikai dolgok meglétére támaszkodó lemezes filmek lassan kezdtek visszasüllyedni a hobbi kategóriába, ahonnan nem látni, hogy valaha is képes lenne kitörni. Ide csöppent bele a Műsoron blog elemzése.

hbo_vr1.jpgA HBO GO VR applikációja

A piros és kék sarok ádáz küzdelme mára eldőlni látszik. 2016 januárjában a Netflix oly régi ígéretét beváltva kiszélesítette szolgáltatását hazánkra is, és bár akkoriban még csak 99%-ban angol nyelvű tartalommal, a mainstream média rokonszenves hypolása jól mutatta, hogy egy igen nagyszámú réteg mennyire várta az eljövetelét. Színre lépése nem egy üres mezőbe történt, hiszen a HBO VOD szolgáltatása a HBO Go már évek óta fenntartotta saját film- és sorozattárát, amely már két éve is kizárólag magyar nyelvű tartalomra építkezett. Trónok harca, fél-egy éves sikerfilmek bemutatása, szóval már akkor is igazi csemegének számított, aki hajlandó volt előfizetni a legnagyobb HBO csomagra. Ám ott volt még a nagy szolgáltatók, a Telekom és UPC online videótékája is, amik a mozi után néhány hónappal 1200-ft-os átlag kölcsönzési árral egy viszonylag drága de kényelmes megoldást nyújtott az előfizetőknek. Már akkor látni lehetett, hogy e két szolgáltatás, vagyis a Stream alapú videótár külön versenyre szál az online videótékával szemben egy olyan országban, ahol nem számítanak a nyugati trendek sem a pénztárca kímélő megoldások, nálunk egyedül az egyszerűség és a lustaság tényezője a perdöntő. Hogy ez a versen nem lett ennyire egyszerű, arról a nagy kábeles szolgáltatók gondoskodtak.

Az első lépés

look1.jpg

A Netflix mára elérte azt az elfogadhatónak tekinthető állapotot, hogy saját sorozatai nagy részét magyar nyelven is feliratozta (évadokra vetítve), és a filmek terén is szép számban feljött a HBO nyakára. De a HBO még így is hatalmas előnnyel rendelkezik. Hiszen nem elég, hogy a premier napján legalább feliratozza a saját tartalmait - kicsit később pedig megjelenik a szinkronos változat is-, de az egész interface magyar nyelvű, az ajánlóktól egészen a beállításokig. Eközben a nagy szolgáltatók tovább nyomták saját videótékájukat. Nyilván kifizetődő volt ezt a szolgáltatást fenntartani, mert bár rohadt drága egy film 24 órás kikölcsönzése (egy DVD árának harmadáért), az egyszerűség és integrálása a settopbox-al (s egyben a távirányítóval) sokáig jól megfért az új hódítók mellett. De tudvalévő, hogy ezt az állapotot nem lehet sokáig fenntartani. A Netflix idén egyre több tartalmat lokalizált, a HBO Go pedig egyre több háztartásban vált kifizetődő szolgáltatássá, így valakinek menni kellett. Az online videótáka sírja lett végül megásva, de vizsgáljuk meg a dolgok központi részét, hogy mi volt az első lépés ebben az irányban.

sirhant1.jpgSírhant művek, második évad második rész. (HBO GO)

A Telekom és az UPC boxaiba integrált videótéka kezdetben ugyan jövedelmező lehetett, de érezhető, hogy évről évre egyre kevesebben választották. Hiszen megjelentek a saját videótárak, amelyek egy viszonylag alacsony (vagy a csomaghoz ingyenesen járó) előfizetői díj ellenében nyújtottak szolgáltatást. A külön filmekre számlázó videótéka ugyan párhuzamosan még működött, de volt olyan december, hogy az egyik szolgáltató már ingyenes és szinte korlátlan hozzáférést biztosított előfizetőinek - megbecsülés címszóval. Pontos számokat nem ismerek és ezt nyilván mindenki üzleti titokként kezeli, de ami biztos, az egyik szolgáltató tékája bezárta kapuit az új előfizetők számára, és a régiek közül is csak azoknak maradt fent, akik régi boxokkal rendelkeznek. Hosszútávon maradt a fix havidíjas szolgáltatás.

box_remote.jpg

A tartalomzabálás univerzuma

A UPC Horizon forradalmasította a tévénézést. Hét napra vissza lehet nézni a műsorok nagy részét, frissebb set-top box, kifinomultabb és felhasználóbarátabb interface, de a lejáró liszensz miatt kikerülő Youtube mellett a videótékát is száműzte, és szinte biztosra vehető, hogy megágyaztak a korábban beharangozott UPC Netflix házasságnak. A Telekom is lépett egy nagyot, bevezette az Archív Tv-t, és elkezdte frissíteni a boxokat. A saját moziklub szolgáltatása nyilván megmarad, de a videótéka sorsa egyelőre ismeretlen, nem lennék meglepve, ha az is eltűnne a felszínről, hogy tisztább képet vetítsen a jövőre. Az egyik szeretett szolgáltatássá nőtte ki magát, míg a másikat elhagyták, és már az utolsó tusákat vívja a tévénézők kegyeiért. Szinte reménytelenül.

Friss hír, hogy a Telekom az SD premier filmeket 599 Ft/2nap- os plafon áron adja. Pontos információnk nincs arról, hogy mióta csökkentek ennyire az ára. Ami a HD tartalmakat illeti, a premier filmek esetében 760 Ft/2nap a legmagasabb. Az UPC információink szerint maradt a 1200 FT/nap ár körüli szinten. 

Az összkép tehát letisztult, és ami a nagy zűrzavarban megmaradt, az a havidíjas de korlátlan használatot biztosító filmes szolgáltatás, nagy kábeles szolgáltatókkal, HBO GO-val és Netflix-el együtt. Ez a lépés várható volt, de egy kérdés még mindig megmaradt: mi lesz a lemezes filmek sorsa. Mert amiről eddig beszéltünk, az mind egy internettől vastagon függő olyan típusú szolgáltatás, amit nem lehet szépen sorba rendezni, nem lehet vele dicsekedni a haveroknak, s ha megszűnik a dolog, semmi sem marad utána, csak az internetszámla. Az árra igencsak érzékeny magyar felhasználók szinte genetikailag vannak összekapcsolva a torrenthez, és csak akkor nyúlnak a legális dolgok felé, ha az kényelmesebb annál, mint ide-oda másolni az új Star Wars filmet a laptopon. A VOD ilyennek látszik. Miközben végleg elhantolják a fizikális testvértől megörökölt online videótékát, és a VOD tartalmak átveszik a hatalmat, a tartalomzabálás univerzumában még mindig jelen lesz a torrent és minden más, amihez ingyen lehet hozzáférni, ezzel jó tisztában lenni.

A Műsoron blog ugyan torrent ellenes, de egy pillanatig sem siratjuk a videótékákat. Szépen hangzott, hogy premier filmek egy gombnyomásra, de egy ilyen versenyben ilyen feltételekkel köszönjük de nem kérjük. És ami a dolgok minőségét illeti, nos abban még lehetne miben fejlődni a Netflixen kívül valamennyi tartalomszolgáltatónak. Tudom persze, hogy a piac és az igények dominálnak, s amikor a plázában nulláért lapostévét árultak, mintha a vevő szándékosan eleresztette volna a füle mellett, hogy szép kép csak jó minőségben lesz elérhető...Addig is Isten nyugosztalja a tékákat.

(Írta:De)

Szeretnél mindig a legfrissebb és legjobb műsorokról értesülni? Kövess minket!  

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://musoron.blog.hu/api/trackback/id/tr1612633707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kaland-Játék-Kockázat · http://kjkk.blog.hu 2017.07.03. 20:16:11

Most komolyan, az a legnagyobb ellenérv a torrent ellen, hogy ide oda kell másolgatni? Pár perces folyamat a film nagyságától függően.

DerecskeiZo 2017.07.03. 21:01:48

@Kaland-Játék-Kockázat: Sokszor ez is pont elveszi a szórakozás értékét-nem beszélve hogy illegális....

Kaland-Játék-Kockázat · http://kjkk.blog.hu 2017.07.12. 20:18:48

Hát elég szürke életed lehet, ha ennyi elvesz a szórakozás értékéből! :)
süti beállítások módosítása