Ezt kínálja a magyaroknak a YouTube Music Premium

2019. május 15. 11:27 - DerecskeiZo

Kipróbáltuk és leteszteltük a szolgáltatást. 

premium2.jpg

Tegnap óta a Google elérhetővé tette Magyarországon is a YouTube Music és YouTube Prémium streaming szolgáltatását. Az egy éve még csak néhány helyen induló szolgáltatás mostantól újabb országokban, így Lengyelországban, Csehországban, Bulgáriában, Romániában, Macedóniában, Máltán, Cipruson és végre Magyarországon is elérhető. Mivel jelentős lépésnek tartjuk a bevezetést, ezért az első dolgunk volt, hogy belevessük magunkat a tesztelésbe és bemutassuk nektek, hogy miről is van szó, tulajdonképpen.

A Google okosan gondolta, hogy az évekig különböző fantázianeveken szereplő szolgáltatásait (YouTube Music, YouTube Red) egyszerűsíti, és YouTube Music néven dobja piacra. Létezik ingyenes változat belőle, ami gyakorlatilag ugyan az mint eddig, reklámok vannak és nincs háttérben történő zenehallgatás, hogy a letöltési lehetőségről már ne is beszéljünk. A Spotify mintájára lehet létrehozni zenei listákat, követni előadókat és válogatni a szerkesztők ajánlatai között, de ennyi, a dolog erősen megköti a zenehallgatás élvezeti értékét, no de ilyenek az ingyenes lehetőségek.

A jó dolgokért viszont fizetni kell

Ezért megjelent a YouTube Music Premium, havi 1490 forintért (az első hónap ingyenes) vagy a YouTube Premium családi csomag 2290 forintért (itt is az első hónap ingyenes és egyszerre 6 szálon lehet hallgatni a zenéket). Itt már jelentős változás történt. Korlátlan szabadságot kapunk a dalok és a zenehallgatás felett: nincsenek reklámok, van háttérben történő zenehallgatás és offline mód is, tehát bármit letölthetünk, hogy ne keljen az mobiladatot fogyasztani. Az okos éjszakai letöltésnek köszönhetően beállítható, hogy ha az akksi megfelelően fel van töltve és wifire van állítva, az aznap vagy korábban berakott kedvenceket egy meghatározott adatmennyiségig letöltse későbbi meghallgatásra. Napszakokra és hangulatra állított ajánlásokat kapunk, követhetjük az előadókat és saját listákat is készíthetünk. A zenéket kilőhetjük más készülékre, és más készülékeken is megjelenik az előfizetésünk, így ott is reklám és korlátozás nélkül vehetjük igénybe a YouTube Music Premium előnyeit. Egy csúszka segítségével lehetőség van arra is, hogy a hallgatott dalokat szokásos audio formátumban vagy videó formátumban szeretnénk megnézni, itt is működik a háttérben zajló szórakozás. Az applikáció az elmúlt időszakban stabilan és kifogástalanul működött, nem tapasztaltunk semmiféle akadozást. A felület sötét témája kellemes a szemnek és minden jól átlátható. Ez a YouTube védjegyéül szolgáló fekete piros színösszeállítás kifejezetten jól mutat mobilon és bigscreen felületen is.

A másik újdonság a YouTube Premium. Ez a szolgáltatás magában foglalja a YouTube Music Premiumot, valamint a hagyományos YouTube feltuningolt reklámmentes változatát. Ezért 1790 forintot kérnek havonta (itt is van ingyenes próbahónap) és az itt is elérhető családi csomag 2690 forintért. Ebben az előfizetési csomagban teljeskörűen reklámmentes és offline tartalomfogyasztást kapunk, valamint YouTube Originals hozzáférést, a vállalat összes saját gyártású tartalmához. Az ajánlat nem hangzik rosszul, hiszen a YouTube Music Premiumhoz képest csak 300 forinttal kell többet fizetni, cserébe valamennyi YT videóhoz megkapjuk a reklámmentességet az offline és a háttérben történő lejátszást, illetve az eddig használt Youtube fiókunk itt is felismeri az előfizetést, és gyakorlatilag egy Netflixre hasonlító, zenei-vidós szolgáltatást kapunk, nyilván a saját tartalmak terén erős megkötéssel. Hiszen a gyér számú YT Originals műsorokhoz egyelőre nincsenek magyar feliratok, viszont minden más úgy zajlik, ahogy egy ilynetől elvárható. A videók különböző minőségben letölthetőek, vagy akár telefon nyomkodás közben is nézhetjük külön ablakban, a dolog meglepően jól és dinamikusan működik. Itt is érvényesül a sötét piros téma kontrasztos megjelenése, az arányokat a Google designerei kiválóan eltalálták. A Facebook és Instagram képes történeteihez hasonlóan ebben is megjelentek a csatornák függőleges oszlopokba rendezett történetei, amik álló módban nézhetők, jó ötletnek tűnik a YouTube részéről a bevezetése.

Keress minket közösségi oldalunkon:

 

Összegzésként azt kell elmondani, hogy a Google jól átérezte, milyen irányba kell fejleszteni a modern tartalomfogyasztás által támasztott igényeket, és szolgáltatásait ehhez a trendhez igazította. Az árazás megfelelő, és a YouTube Prémium (A YT Music Premiumhoz képest 300 forinttal drágábban) lehet a jó választás azok számára, akik zenét és klippeket is szeretnének rendszeresen fogyasztani, a reklámmentesség és a gyors kapcsolat szinte felemelő érzés, az eddigi tapasztalatok szerint viszont senki se várjon egy HBO GO vagy Netflix-szerű videótárat a YouTube saját Originals tartalmaitól, ez tényleg kifejezetten a zene, a vloggerek, és YT videók szerelmeseinek lett kitalálva, azoknak viszont ilyen áron ilyen szolgáltatás szinte kihagyhatatlan ajánlat.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://musoron.blog.hu/api/trackback/id/tr8614827974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Narancsos kommunizmus 2019.05.15. 23:10:15

Amíg működik a reklámblokkoló, addig sokaknak nem lesz kényszer az amúgy már elviselhetetlen mennyiségű reklámot tartalmazó youtube.