Kapitány, süllyedünk!

2019. január 20. 16:34 - Molnár Jakab

Műsoron a Kurszk filmkritikája.

1_1.jpg

Tavalyi év is igen termékeny volt filmek és sorozatok tekintetében. Szerencsére akadt jó pár darab, ami különösen visszahozta bennem a filmek iránti mérhetetlen rajongásom és egyből felkerültek a klasszikusok listájára. Egy szóval a mennyiség nem ment a minőség rovására. Gondolok itt például Luca Guadagnino által jegyzett Sóhajokra, vagy Cuarón Romájára, de hosszan sorolhatnánk még a listát. Magunk mögött hagyva a 2018-at, újabb reményekkel és a filmekkel vágtunk neki a 2019-es időszaknak. Ezen felbuzdulva évindítónak Thomas Vinterberg új filmjét a Kursk-ot választottam. Azért döntöttem a film mellett, mert érdekelt hogy hogyan tudják vászonra vinni az atom-tengeralattjáró szörnyű tragédiáját, illetve a rendező korábbi munkáit, a Vadászatot és a Születésnapot erőteljes és időtlen alkotásnak tartom. A korábban említett két film esetében is nagyon időtálló történetet vett alapul, amit legjobban úgy írhatunk körbe, hogy mi történik ha kifejezetten elítélendő dolgok derülnek ki egy emberről? Hogyan reagál vagy viselkedik a környezet vagy a bárki, a hallottak után? Ezeket a történeteket mesteri szinten dolgozza ki úgy, hogy a Születésnapban teljesen a Vadászatnál pedig már alig észrevehetően, talán egy-két szabályt még követve alkalmazza a dogma filmekkel kapcsolatos téziseket. Ezek alapján egy műfajában meglehetősen markáns és kiemelkedő történelmi drámára számítottam. Nem is volt kérdés, hogy megnézzem-e a frissen debütáló filmjét, a Kurszk-ot.

3_1.jpg

A végletek ziccere, popcornba áztatva

A történetről röviden: 2000. augusztus 12-én az orosz északi flotta robusztus atom-tengeralattjárója a Kurszk bevetésre indult a Barents-tengeren megrendezésre kerülő hadgyakorlat alkalmával. A feladat egyszerű volt, hatástalanított torpedókat kellett kilőnie előre meghatározott célra, majd észrevétlenül visszatérnie a bázisra. A torpedó kilövésekor felrobbant torpedócsőben. A robbanás a torpedóteremben dolgozók és a parancsnoki hídon tartózkodó emberek halálát okozta. Az atomreaktor időben történő leállítása viszont nem vezetett nukleáris katasztrófához. Alig 2 perccel az első robbanás után egy további sokkal nagyobb második robbanás következett be. Az események után megmaradt 23 túlélő reménytelen és kiszolgáltatott helyzetben csak várt, hogy majd valaki megmenti őket, erre azonban sajnos nem került sor. Be kell vallanom, hogy kissé csalódott vagyok a végeredményt látva. A fentebb leírt történetből kiderül, hogy egy nagyon megindító és végletekig megrázó igaz történetről van szó, amit sikeresen vászonra is hozott a rendező, azonban csak egy sablonos hollywoodi szintű történelmi drámában. Pedig szinte minden adott volt ahhoz, hogy egy olyan jelentős történelmi drámát alkosson Vinterberg, ami hosszú távon is kiemelkedő lehetett volna a hasonló popcorn-áztatta művek sablonos világából. Ha csak a színészek neveit olvassuk a plakátról: Léa Seydoux, Colin Firth, Max von Sydow, olyan érzésünk támad, hogy igen, ezt a filmet mindenképpen meg kell nézni. A rendezőt nevét olvasva pedig még inkább fokozódik ez az érzés, ahogy azt a bevezetőben is leírtam: Minden adott lett volna tehát, mégis valahogy túl középszerűnek érződik a végkifejlet. Az „igaz történet alapján” típusú filmek majdnem mindegyik összetevője szintől szintre visszaköszön. Bepillantás a főhős hétköznapjaiba, cselekmény során olyan „pont hogy csak sikerült” helyzetek erőltetése, a történet ismeretében is a végsőkig elhúzni az elkerülhetetlent, vagyis azért szeretné, hogy izguljunk, amit a legtöbb néző úgyis tud, hogy nem fog megtörténni. Ezek a dolgok egyszerűen arra engednek következtetni, hogy ezt inkább egy sokak számára befogadható felszínes popcorn-szerű közönségfilmnek akarták, ami azért jelent némi problémát, mert aki már rengeteg hasonló típusú filmet látott, és vágyna valami mélyebb tartalomra, azt nem fogja lekötni, kevésbé fogja a látottakat hosszútávon is emlegetni. Félreértés ne essék, itt nem magáról a történetről van szó, hanem a megvalósításáról, a kihagyott ziccerekről, amikkel emlékezetesebbé lehetett volna tenni a filmet.

Egy két szimbolikus kisebb jelenetsor is már rengeteget hozzáadhatott volna a filmhez, csak egy egyszerű példával gondolok gondolok: Mihail, feleségének írt levele a záró fedél felnyitásakor felúszhatott volna egészen a felszínre és ott a hánykolódhatott volna, ez pusztán az egyik alkalmazható szimbolika a sok közül. Szerintem az ilyen típusú filmeknek nem csak az a feladata, hogy egy számunkra ismert vagy pont ismeretlen történetet elmeséljenek sablonos tálalásban, 117 percben, hanem pont hogy valami többet adjanak ezen felül, amit akár egy dokumentumfilmből vagy a Wikipédiából megtudhatunk.

2_1.jpg

Tetszik az írás? Közösségi oldalunk kedvelésével támogass minket, hogy mindig a legfrissebb hírekkel, elemzésekkel és kritikákkal jelentkezzünk a streaming és mozik világáról. Facebookon is műsoron vagyunk!

Karaktervilág

A színészi alakítások szerintem rendben voltak, külön kiemelném Colin Firth, és Max von Sydow alakítását amik szerintem nagyon illettek a filmbe és tényleg éreztem a feszültséget a két karakter között. Léa Seydoux és Matthias Schoenaerts teljesítménye is rendben volt, de túlságosan sokat nem hozott, csak a a megírt filmben áttetsző középszerűséget. A filmben voltak valamennyire emlékezetes, de összességében feledhető jelenetek, gondolok itt az orosz admirális sajtótájékoztatójára, illetve a temetésnél való megjelenése, vagy azokra a pillanatokra, amikor a mentőhajó már sokadszorra se tudott rácsatlakozni a tengeralattjáróra. A film kezdetén egészen a hajó kifutásáig a 4:3-as képarányt használta a rendező majd visszatért a 16:9-s normához, amit a tengeralattjáró menekülőnyílás felnyitásakor ismét visszaállít 4:3-ra, ez a jelzés kifejezetten tetszett. Megemlítést érdemel még, hogy ennyire kihangsúlyozták a filmben az orosz oldal felelősségét a történtekkel kapcsolatban, hiszen ha tényleg időben cselekedtek volna, akkor azok a túlélők most élhetnék, nem lett volna ekkora tragédia, ez mindenképpen hozzáadott értéknek számít. Ezt azért egy dokumentumfilmből vagy egy Wikipédia cikkből ennyire erősen nem lehet volna ily módon átadni.

Összegezve a Kursk nem rossz film, de különösen nem is jó, hiányzott belőle az a komponens, ami igazán naggyá tehette volna. Arra tökéletesen megfelel, hogy akik nem ismerték ezt a történetet, azok a film által megismerjék, vagy akik korábban hallottak a balesetről, nézve a képsorokat ismét felidézzék magukban a történetet, és azt az önfeláldozást amit a túlélők tanúsítottak az utolsó pillanatokig. Továbbá hogy emlékeztessen bennünket hogy 2000-ben ez az esemény valóban megtörténhetett.

Azonban ez egy történelmi dráma és nem egy dokumentumfilm. Ezért jogosan számíthattunk volna a rendelkezésre álló színészek és rendező  láttán valami mélyebb, határozottabb és nagyobb kaliberű alkotásra. Hiszen az alapanyag adott volt, miként az említett rendező és a színészek adottságai is rendelkezésre álltak, a megvalósítás a filmvásznon viszont valahogy képtelen volt a megfelelő szintre emelni a benne rejlő lehetőséget. 

 

Megtaláltok minket a Facebookon, és az Instagramon is. Közösségi csoportunkban pedig moderált formában kibeszéljük mindent amit láttunk és látni fogunk.

Molnár Jakab

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://musoron.blog.hu/api/trackback/id/tr10014574636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.