2018. jan 21.

Heathers: Az angyalarcú lány esete a pszichopata fiúval

írta: DerecskeiZo
Heathers: Az angyalarcú lány esete a pszichopata fiúval

heatherfo.jpgA márciusban érkező Heathers (Gyilkos játékok) sorozat az azonos című 1988-ban bemutatott film alapjaira építkezik. Tehát amire számíthatunk, az gimis hangulat, bálos csecsebecsék, öngyilkosság, és egy pszichopata fiú. Mindezektől persze az ember nem fogja hanyatt dobni magát, ám aki látta az alapfilmet, és vevő az ilyen fekete humorral operáló komikus tiniszériára, az biztos, hogy rászán néhány órácskát. 

Bevalljuk, nem láttuk az alapul szolgáló filmet, pedig olyan színészek játszanak gimiset benne, mint Winona Ryder vagy Christian Slater. Ők nyilván a sorozatban már nem vállaltak munkát (pedig mekkora durranás lenne), viszont a plakátok és trailerek alapján érdekesnek tűnik a Paramount ilyen jellegű próbálkozása. Vagyis ha átjön az elképzelés, hogy a Netflix-féle 13 reasons why és Riverdale komikában gazdag keverékét ráültetik egy klasszikus film 21.századi adaptációjára, akkor még jó is kisülhet belőle. 

heathers2.jpg

heathers1.jpg

heathers4.jpg

Mi csak abban reménykedünk, hogy a Heathers ugyan rétegsorozatnak ígérkezik, de hazánkban is vetíteni fogják, hiszen egy pilotnézésre, és akár a folytatásra is vevők vagyunk. (Képek:tracking-board.com)

Bemutató: Március 7. Paramount Network

UPDATE: A HBO megerősítette, hogy március 17-én a HBO GO kínálatába is felkerül a Heathers. Az első évad 10 részes lesz, egyenként 42 perces epizódokkal. Hát akkor tavasszal újra gimibe megyünk...

Trailer:

Az alapfilm:

 

 

 

Szólj hozzá

ajánló HBO Heathers Gyilkos játékok